A minap Amstelveenben kiültünk egy kis kávézó teraszára. Kellemes, holland viszonylatban mondhatjuk, hogy nyárias, napsütéses idő volt. Pillanatokon belül megjelent a pincérnő, s pergő holland nyelven néhány mondatot intézett hozzánk nagyon kedvesen.

Ilyen esetekben a forgatókönyv a következő: én jelentőségteljesen ránézek Balázsra, tájékoztassa a célszemélyt folyékony angoljával, hogy mi bizony nem értünk egy szót se, legyen olyan aranyos, ismételje meg az elhangzottakat angolul. A kommunikációt mindig Balázsra bízzuk, ha ő velünk van, én nem értek és nem beszélek angolul. Természetesen, ha nincs velünk, a fenti állítás nem teljesen igaz.

Tehát mint említettem, a bevett gyakorlat szerint Balázsra pillantottam, hogy tegyen itt rendet.

És akkor rájöttem, hogy én értettem, mit is mondott a hölgy, s némi tétovázás után magam válaszoltam.

Senkit ne tévesszenek meg a leírtak, nem állítanám, hogy megtanultam hollandul. Sőt.

De ez volt az első sikerélményem, amióta elkezdtem a nyelvtanfolyamot, s ez némi büszkeséggel töltött el.

Most megosztottam veletek is.