Néhány hónapos korában mindkét tündéri gyermekem kinevezett magának egy-egy kedvenc játékfigurát. Ezek lettek az állandó alvótársak, ezek nélkül nem lehetett elindulni nyaralásra, oviba, a Nagyihoz. Martin kedvence egy teknősbéka lett, egyik barátunktól kapta nem sokkal születése után, egyedi, kézi készítésű textilállatka. Csak formájában emlékeztet teknősre, valójában egy színes, virágos, teknősformájú párnácska. Bár használni nem tudta eleinte, betettük a kiságyába, s egyszer csak totemállat lett belőle. Mindig magával hurcolta, ez lett a vigasztaló, a megnyugtató, az altató kedvenc. A Béka.

Napközben néha tréfásan elrejtette valahol a lakásban, valami lehetetlen helyen, így számtalan estét töltöttünk Balázzsal azzal, hogy Békát kerestük, mert zokogó gyermekünk képtelen volt nyugovóra térni e nélkül. Tamara születése után, Béka esetéből tanulva, mi gondos és intelligens szülők vettünk három teljesen egyforma cicafigurát, mindet beraktuk Tamara ágyába, gondolván, hogy legalább egy példány így kéznél lesz elalváshoz, akármilyen turpisságot is talál ki a gyerek napközben. Nos, ne próbálj túljárni gyermeked eszén! Tamara valóban nagyon megszerette a macskákat, mind a hármat, így hamarosan esténként már 1 db Békát, valamint 3 db Macskát keresgéltünk. Ugyanis természetesen Tamara csak akkor volt hajlandó elaludni, ha mindhárom macska az ágyában pihent.

Mindkét gyermekünk kamaszodó korba lépett, ám a totemállatok – nem kicsit rejtegetve ugyan – de ugyanúgy az elalvás tartozékai, s utazni sem lehet nélkülük.

Hosszú hónapok után karácsonykor utaztunk haza először. Rövid, néhány napos vakáció volt, sűrű programokkal. Csodálatos élmény volt találkozni az otthoniakkal.

De alig érkeztük meg, s már újra a tranzitban vártuk, hogy az amsterdami géphez szólítsanak minket. A kora reggeli indulás miatt kicsit kábán sorakoztunk a géphez felszálláshoz, s már a gépre érve ugyanilyen álmosan vártuk, hogy lassan eljussunk a helyeinkre. Én közben kiszedegettem a kézipoggyászból a könyvemet, meg egy-két apróságot, amire az úton szükségem lehet, s tapintatosan előre ordítottam a kicsiny 13 éves fiamnak, hogy kéri-e a Békát az útra, vagy maradjon a táskámban. Martin hátrafordult és közölte:

Igen, kérem, ….

és a méltóságomat is!